2024.04.23
Börzsönyi Helyi Csoport

Újabb partfal akció a gyurgyalagokért

Püpökhatvani gyurgyalagfal

A penci gyurgyalagpartfal-felújításon kedvet kaptunk, hogy újra egy kis fizikai munkával töltsük a vasárnapot.

A Börzsönyi Helyi csoport területén több olyan partfalszakasz is van, amely régen gyurgyalagkolóniának adott otthont, ám az idők során benövényesedett. A növénnyel benőtt partfalakat már nem használják a madarak, egyrészt azért, mert a falból fejlődő növényzet gyökerén könnyebben felkapaszkodnak a ragadozók, ráadásul a gyökérzettel átszőtt területen a madarak nem tudják kiásni a költőüregeiket.

Püspökhatvani gyurgyalagfal
A megtisztított partfalszakasz két oldalán jól mutatja, hogy milyen lehetett a helyreállítás előtti állapot (Fotó: Vásony Petra).

Püspökhatvan határában egy régi költőtelepet újítottunk fel. Először is köszönettel tartozunk az önkormányzatnak, aki a nagyobb, fás szárú növényzetet már kiérkezésünk előtt eltávolította, így nekünk kézi szerszámokkal már könnyebb dolgunk volt. Felmásztunk a falra, a maradék növényzetet eltávolítottuk, és mélyítettük a függőleges szakaszokat a falon, hiszen ezek azok a részek, amely a gyurgyalagoknak leginkább kedveznek, minél kevésbé rézsüs a partfal, annál több fészeküregnek van hely.

Püspökhatvani gyurgyalagfal madarászás
Az ilyen alkalmak nem csak a munkáról szólnak. A szünetben madarásztunk is, a közelben énekelt a citromsármány, a cigánycsuk, felettünk húzott el egy réti pityer és néhány bíbic is (Fotó: Berzi István).

A helyi csoportunk területén van még munka bőven, ami a gyurgyalagokat illeti, sok ilyen partfal vár még felújításra, azonban a madarak hamarosan megérkeznek, idén ezekre már nem jut idő, de jövőre folytatjuk a munkát.
Ha szeretnél részt venni hasonló természetvédelmi akciókban, vagy csak kíváncsi vagy a híreinkre, iratkozz fel a hírlevelünkre: https://www.borzsony.org/hirlevel
 
Köszönjük az önkénteseknek, hogy velünk töltötték ezt a napsütéses vasárnapot! Nélkületek nem lennének ilyen akciók!