Kezdjük azzal a videófelvétellel, amely az elmúlt időszakban bejárta az internetet: a csuklyás vöcsök (Podiceps gallardoi) hipnotikus, fejbólogatós udvarlási táncát bemutató kisfilm részletével (Living Wild in South America felvétele):

A csuklyás vöcsköt 43 évvel ezelőtt fedezték fel a távoli Patagónia külvilágtól elszigetelt és nagyrészt megközelíthetetlen tavaiban. A viszonylag későn felfedezett faj sok titkot tartogathat még számunkra.

A fenti videórészlet, amely a „Tango in the Wind” című dokumentumfilmben látható, korábban soha nem látott részletességgel mutatja be a csuklyás vöcsök násztáncát. Csupán szűk fél évszázada ismerjük ezt a fajt, de már most a kihalás szélére sodródott a káros emberi hatások, többek között az invazív ragadozók betelepítése következtében. A szárazföldön és a vízben is egyaránt kényelmesen mozgó amerikai nyérc (Neovison vison) eredetileg Észak-Amerikában honos menyétféle. Patagóniában az 1930-as években kezdték el tenyészteni azzal a céllal, hogy a bundájából szőrmekabátokat készítsenek. Mindez még azelőtt történt, hogy a csuklyás vöcsök létezéséről egyáltalán tudomást szereztünk volna.  

A fogságból megszökött nyércek később sok kárt tettek a csuklyás vöcsök populációiban, mivel a madarak felkészületlenek voltak az idegen fajjal szemben. Ennek eredményeként egyedszámuk drasztikusan csökkenni kezdett. A csuklyás vöcsök eredeti egyedszáma néhány évtized alatt a töredékére csökkent. Az 1980-as évek közepén még 3000–5000 madarat számláltak, ma már legfeljebb csak 400 költőpár él a tavakban. Ez a helyzet ösztönözte az Aves Argentinas szervezetet (BirdLife Partner) arra, hogy kutatási, oktatási és természetvédelmi programok segítségével felgyorsítsák a csuklyás vöcsök, vagy ahogy Argentínában hívják, „Macá Tobiano” megmentését.

A 2009-ben indított Macá Tobiano Project keretében szakadatlanul dolgoznak azon, hogy megállítsák a faj gyors ütemű hanyatlását, amelyet nemcsak a nyércek okoznak, hanem a tó környékén élő haszonállatok is, amelyek lelegelik a tóparti növényzetet.

Azonban a természetvédők több éves fáradozása kárba veszhet, ha a Santa Cruz-folyó gátakkal történő felduzzasztása tényleg megvalósul. Az argentin kormány, kínai vállalatokkal együttműködve, két hatalmas duzzasztógátat szeretne építeni a folyóra, amely valószínűleg tönkretenné Argentína utolsó gleccserfolyóját. A folyó ökoszisztémájának legalább a felét súlyosan károsítaná. A gátak módosítanák a folyó természetes áramlását és pusztítanák az élővilágát, így kevesebb táplálék jutna a csuklyás vöcsök tengerparti telelőhelyeire, amelyek fennmaradása ezáltal veszélybe kerülne.

A Santa Cruz-folyót Patagónia olvadó gleccserei táplálják. A folyó 385 km-en át kanyarog, mire eléri az Atlanti-óceánt. Számos ritka fajnak ad otthont, többek között a csuklyás vöcsöknek is, amely bennszülött faj és egyben Patagónia szimbóluma is. Néhány évvel ezelőtt az argentin állam azért hozta létre a Patagónia Nemzeti Parkot, hogy a veszélyeztetett madárfajt megóvja a kihalástól. Most ugyanez az állam ítéli halálra a tervezett gáttal.   

A faj sérülékenységét az okozza, hogy az 518 madáregyed igen kis területre koncentrálódik: a folyó környezetében lévő 100 kisebb tó közül csupán hatban található meg.

A faj megőrzését szolgáló projekt elindulása óta sok mindent tettek annak érdekében, hogy helyreállítsák a madárpopulációkat. Ennek eredményeként, sikeresen megfékezték a csuklyás vöcsökre leginkább leselkedő veszélyeket. Az amerikai nyérc mellett a szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss) tenyésztését is kontroll alatt tartják, valamint más, a madarakra szintén veszélyt jelentő fajokat, például a déli sirályt (Larus dominicanus), amely a csuklyás vöcsök tojásait és fiókáit pusztítja.

Az amerikai nyérc patagóniai populációjának kordában tartásán már négy éve dolgoznak. A madárfajra leginkább veszélyes ragadozó a Patagóniai Nemzeti Parkban található Buenos Aires-fennsíkon végzi a legnagyobb pusztítást, így a munkák elsősorban ide összpontosulnak. A természetvédők negyven csapdát helyeztek ki négy vízfolyás mentén 120 napra. Ennek eredményeként 26 nyércet sikerült eltávolítani a területről, számukat 114-re csökkentve.   

Emellett a haltenyésztés hatásait is igyekeznek felmérni a Santa Cruz-folyó nyugati részén található magas fennsíki tavakban. A lazacféléknek, köztük a szivárványos pisztrángnak, nincsenek természetes ragadozói a folyókban és a tavakban, így túlszaporodva jelentős mértékben módosítják a folyó természetes viszonyait.  A természetvédők először a Del Isolate-tavat állították helyre és mentesítették a szivárványos pisztráng tenyésztésének káros hatásaitól. Ennek a tónak a rehabilitációja azért volt fontos, mert az 1980-as években a csuklyás vöcsök összpopulációjának 20 %-a, több mint 1000 felnőtt egyed, élt itt. A ragadozó madarak, főleg a sirályok, kontrollálása a „Guardians of Colonies” nevű program, valamint monitoring és madárszámlálás keretében történik.

Azonban az eddigi erőfeszítések mit sem érnek, ha a gátak miatt elpusztulnak a vöcsökfajnak menedéket adó élőhelyek. Ezért fontos, hogy a Santa Cruz-folyóra tervezett duzzasztógátak megépítése ellen tovább folytatódjon a küzdelem.  

A madarak ügye sok embert megmozgatott az elmúlt hónapokban. Számos argentin környezetvédelmi szervezet csatlakozott a küzdelemhez és állt ki határozottan a létesítmény megépítésével szemben. Egy rövid dokumentumfilm is készült „Killing the River” címmel, amelyet több mint 600 ember előtt mutattak be Buenos Aires-ben. A nemzeti kongresszus, az ország történelme során először, nyilvános meghallgatást is tartott a gátépítés ügyében. A két napos meghallgatás során valamennyi környezetvédő szervezet képviseltette magát, hogy kifejezze tiltakozását, amely végül sikerrel járt. A legfelsőbb bíróság döntése értelmében le kellett állítani a gátépítési munkálatokat. Nem tudni azonban, hogy ez a döntés véglegesnek tekinthető-e vagy csak elodázza az építkezéseket. Egyelőre tehát folytatódik a tánc, de senki nem tudja, hogy meddig tart.

Az eredeti cikk a BirdLife International honlapján  >>ITT<< érhető el. 

Köszönjük a fordítást önkéntesünknek, Pálinkás Melindának!