2024.05.10
Vízimadár-védelmi Szakosztály

A fokozottan védett vadlúdfajok védelmi lehetőségei

Kis lilik libacsapatban ( Fotó: Tar János)

Az utóbbi években kiéleződött a helyzet az állami és a civil természetvédelmi szervezetek és a vadgazdálkodók, vadászati lobbi valamint az agrárszektor között a vadlúdvadászat és a vadludak által okozott kár kérdésében. Ennek feloldására az MME Vízimadárvédelmi Szakosztálya 2023 során egy hat workshopból álló szakmai rendezvénysorozatot szervezett Kelet-Magyarországon a fokozottan védett vadlúdfajok érdekében. 

2021-ben jogszabályi változás történt a korábbi (természetvédelmi szempontból hasznos) vadászati idényekben, miszerint a Tiszántúl területén korábban érvényben lévő vadászati szezon időbeliségét korlátozó rendelkezést megszüntette, amely szerint a Tiszántúlon a vadlúd vadászati szezon december 1-én kezdődött.
A Tiszántúl jelentős átvonuló- és gyülekezőhelye két, globálisan veszélyeztetett vadlúd, a kis lilik (Anser erythropus) és a vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) számára, mely vadlúdfajok vonulási csúcsa október-november hónapokra esik.

Vörösnyakú ludak a levegőben ( Fotó: Mészáros Csaba)
Vörösnyakú ludak a levegőben ( Fotó: Mészáros Csaba)

 A szabályozás fellazítása miatt aggódó szakembereknek sajnos igazuk lett, 2021-ben meg is történt az első vétlen vörösnyakú lúd-lelövés.
A program keretében háromoldalú párbeszédmegbeszéléseket szerveztünk, mely során az együtt gondolkodás eredményeként próbálunk egy olyan javaslatot kidolgozni és eljuttatni a döntéshozók felé, amely minden fél akaratát tükrözik.

Hazai vízimadaras szakemberek az izsáki workshopon ( Fotó: Tokody Béla)
Hazai vízimadaras szakemberek az izsáki workshopon ( Fotó: Tokody Béla)

A kampány kezdetén egy kibővített VVSZ szakértői workshop kerül összehívásra, ahol a tárgyalási alapok tisztázása során a szakosztály felhatalmazza a delegált vezetőségi tagokat az érdekképviseletekkel való tárgyalásra, amelyet helyi (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun Bereg Vármegyék) egyeztetések követtek az érintett vadászkamarákkal, agrárkamarákkal, vadásztársaságokkal, hatóságokkal és nemzeti park igazgatóságokkal. A megbeszélések tovább vihető, közös pontjait országos szintű egyeztetés követte.
A VVSZ szakmai találkozóján 13 fő vett részt.
A vármegyei egyeztetésekre 2023. októbere és decembere között került sor, öt helyszínen.

Vármegye

Találkozó helyszíne

Találkozó időpontja

Résztvevők száma

Hajdú-Bihar

Hortobágy

2023.10.17.

23

Csongrád-Csanád

Üllés

2023.11.10.

15

Jász-Nagykun-Szolnok

Szolnok

2023.11.17.

12

Békés

Szarvas

2023.12.01.

17

Bács-Kiskun

Izsák

2023.12.08.

13

Összesen

 

 

80

 

Összességében a találkozókon 80 fő vett részt.

Szakmai találkozó Csongrád megyében ( Fotó: Tokody Béla)
Szakmai találkozó Csongrád megyében ( Fotó: Tokody Béla)

A találkozók országos egyeztetésre tovább vihető gondolatai a következők voltak:
-vadászati kíméleti területek kialakítása: szakmai alapon (biotikai adatok alapján), egyedi határozattal, egyedi korlátozások bevezetése (pl. heti 3, előre kijelölt napon lehet csak vadászni, azzal a korlátozással, hogy napnyugta előtt 1 órával már tilos a vadászat, a víztől 500 méteres körzetben tilos a vadászat;
-nyári lúd vadászati idényének szeptember 1-re való előhozása támogatható;
-vadászati képzések (fajismeret: online anyag, gyakorlati képzések), vadászatra jogosultakat tájékoztató rendszer kialakítása (fokozottan védett vadlúdfajok tartózkodási helyéről);
-MME által gyűjtött monitoring adatok éves szintű közzététele az OVA terítékadataihoz hasonlóan.
-vadkár vizsgálata (minden fél számára elfogadhatóvá kell tenni): kutatás (térinformatikai megközelítés, terménybecslés, kísérlet fogságban tartott nagy lilikekkel, boxok, mesterségesen imitálni a különböző, mérhető hatásokat);
-az agrártámogatási rendszerek megváltoztatása: direkt célprogramok, amelyek csak a kíméleti zónában elérhetők, ott viszont csak az legyen elérhető, a célprogramok a kíméleti zónában legyenek elérhetők;
-a vizes élőhelyek létrehozása létfontosságú, akár közös platformon, több társadalmi érdekcsoport egyidejű bevonása mellett, a gyakorlati kivitelezés mellett a jogszabályi korlátok lebontása mellett;
-a vízhiány közös probléma;
-közös pályázat beadása.

Országos találkozó az MME irodában ( Fotó: Tokody Béla)
Országos találkozó az MME irodában ( Fotó: Tokody Béla)

Ezek alapján tartottuk meg 2024. március 6-án az országos egyeztetést, az MME, az agrárminisztérium, az Országos Vadászkamara és az Országos Agrárkamara részvételével, ahol az alábbi pontokban egyeztünk meg:
-kíméleti területek kialakításának áttekintése szükséges Hajdú-Bihar Vármegyében (biotikai adatok alapján);
-vadgazdálkodók tájékoztatása fokozottan védett vadlúdfajok előfordulásáról;
- a természetvédelmi szervezetek szorosabb együttműködése szükséges a vadászok képzése során;
-pályázati tervezet összeállítása, majd beadása.

 

Dr. Tokody Béla