Városi szarkák és dolmányos varjak

A tápláléklánc fontos képviselői azok a szárnyas ragadozók is, melyek a madártojások és fiókák fogyasztásával hozzájárulnak a zsákmányállatfajok állományszabályozásához. A fészekpredátorok nem gonoszak, nem kegyetlenek, nem rosszindulatú lények, hanem nélkülözhetetlen ökológiai láncszemek, melyek táplálékának valójában igen kis százalékát teszi ki a fészekzsákmányolás. Még ennél is fontosabb, hogy ezek nem irtják ki az énekesmadarakat, így teljesen értelmetlen és felesleges a kiirtásukat követelni.

A varjúfélék fő táplálékát az ízeltlábúak képezik (Fotó: Nehézy László).

Varjúfélék a városban
Ennek a madárcsoportnak minden tagját  dúvadként kezelik több mint egy évszázada, ezért mérgezték (illegálisan jelenleg is mérgezik), lövik és csapdázzák őket. Ennek eredménye, hogy a vetési varjú hazai állománya a harminc évvel ezelőttihez képest több, mint 90%-kal (!) csökkent, és a fajt természetvédelmi oltalom alá kellett vonni.

Az ország több térségében, nagy területekről kiirtották a szarkát (és a vetési és dolmányos varjút), amit többek között a saját fészket nem építő vörös vércsék, kék vércsék és erdei fülesbaglyok állományai is megsínylenek, mivel hiányoznak a legfontosabb fészeképítő fajaik.

Néhány éve, egyelőre főleg Budapesten, gyakori fészkelővé vált a szarka is, így a szajkóval, a vetési és dolmányos varjúval, valamint a csókával már öt varjúféle számít többé-kevésbé gyakori városlakónak.

A csókát (Fotó: Lóki Csaba), ...

... a dolmányos ...

... és a vetési varjút követve ...

... a szarka is egyre jellemzőbb képviselőjévé válik a települések madárvilágnak.

Míg a szarka, a csóka és a két varjúfaj a nyílt szegélyélőhelyek talajon táplálkozó madara, addig a szajkó a zárt erdős, bokros területeken, az ágak között keresgél.

Urbanizációjuk hátterében – a természetes folyamatok mellett – nem kis mértékben a folyamatos üldözésre adott válasz állhat. A madarak addig folytatták a zaklatás előli kitérést, amíg eljutottak a településekre, ahol nem lehet vadászni rájuk, és melyek rontott, fragmentált (széttördelt) szegélyvegetációs jellegű környezete pont a számukra ideális élőhelyet kínálja, ahol: 

• a természetes táplálék mellett rengeteg a számukra szintén megfelelő élelembázist jelentő szerves hulladék („kukázás”),

Ez a "kukázó" dolmányos varjú kifinomultan ismeri fel és használja ki a fővárosi Margitsziget kínálta kényelmi szolgáltatásokat. A szemetesbe dobott kenyeret ...

... beáztatja a gyep locsolása után visszamaradó pocsolya vizébe, ...

... melyben a kenyér felpuhul, és ...

... könnyebben, kényelmesebben fogyaszthatóvá válik.

• a természetesnél jóval nagyobb egyes préda énekesmadárfajok állománysűrűsége (a fekete rigók esetében ez a külterületi 0,5-3 pár helyett akár 5-6 pár vagy több is lehet hektáronként!).

Az 1900-as évek elején a fővárosba költöző, majd országszerte városiasodó fekete rigók annyira elkényelmesedtek, hogy gyakran teljesen nyíltan fészkelnek.

Nincs kevesebb bokor- és odúlakó énekesmadár!
Az MME Monitoring Központ fészkelési időszakban évente kétszer megismételt, országos Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) felmérésének adatai szerint a településeken is gyakori fészkelő cinege-, rigó-, poszáta- és pintyfajok országos állománya nem csökken, inkább enyhén emelkedik. Ugyanakkor a varjúféléknél nem következett be állományrobbanás, a fészkelőpárok száma stabil, egyes fajoknál enyhén növekvő (a hazai madárvilág trend adatait bárki megnézheti itt >>).

Az emberek számára érzékelhető nagyságrendű területi egységekben: a kertben, az utcában, a közeli parkban, ahol rendszeresen megfordulnak, valóban előfordulhatnak kisebb mértékű állományhullámzások. Ezek hátterében azonban többnyire nem egyetlen ok, és semmiféleképpen nem a varjúfélék állnak!

Kedvezőtlen élőhelyi hatások
A települések növényvilága, és ezzel összefüggésben az élőhelykínálat folyton és gyakran hirtelen változik: a faállomány idősödik (odúkínálat bővülése), vagy éppen kivágják az öreg fákat; a bokrosok megerősödnek, vagy – amint az a főváros számos közterületén tapasztalható –, megszűnnek; az egyre gyakoribb és szárazabb tavaszoknak köszönhetően a bokrok és fák felkopaszodnak, lombozatuk gyérül, így kevesebb a búvó- és fészkelőhely.

A "steril" parkok kicsi és felnyírt bokrai, ...

... illetve ezek hiánya azért hátrányos az énekesmadarak számára, mert kevesebb faj költhet, a fészkek kevésbé rejthetőek, illetve a fészket elhagyó fiókák nem tudnak megfelelően elrejtőzni a ragadozók elől.

Klasszikus probléma az újépítésű lakóparkoké, ahol a frissen ültetett, lassan fejlődő növényzet miatt a környezet akár egy évtizedig, vagy tovább sem ideális az énekesmadarak fészkeinek és fiókáinak kellő mértékű elrejtéséhez. Ugyanakkor a lakópark területén vagy közelében meghagyott magasabb fákon gyorsan megtelepedhet egy-egy szarka- vagy dolmányosvarjú pár, mivel a nyílt, alacsony növényzetű, elsősorban rontott gyeptársulású növényzet, a kukák és szemétkonténerek, valamint a kutyák és macskák etetőtáljai ideális táplálkozóterületet kínálnak ezeknek a madaraknak.

A kezdetben gyér növényzetű lakóparkok madárbaráttá tételében segít a Madárbarát panel program >>.

Szőrmés ragadozók állományrobbanása
Óriási gondot jelentenek a túlszaporodott házi macskák. A kóbor és kóborló állatok egyedszámát az állatvédelmi szervezetek 2 millióra (!) becsülik hazánkban. Ezek a rendkívül ügyes kisragadozók a területegységre számított, természetellenesen magas egyedsűrűségük miatt bármely madárfajnál komolyabb, valós gondot okoznak, hiszen a fiókák mellett a felnőtt egyedeket is képesek megfogni (ráadásul akkor is zsákmányolnak, amikor nem éhesek), ami a varjúfélékre nem jellemző.

A települések azon területein, ahol aránytalanul sok a macska és az élőhelykínálat sem megfelelő (kevés a búvóhelyt kínáló kiterjedt bokros), előfordulhat, hogy nagyobb területeken csökken az énekesmadarak száma, olyannyira, hogy egyes fajok, különösen a talajon táplálkozók (például fekete rigó) el is tűnhet.

A macskaprobléma azért nem szúr szemet az embereknek, mert ezek a kisragadozók csendben, a feltűnést kerülve vadásznak, és ráadásul őket legalább annyira szeretjük, mint az énekesmadarakat. A varjak, különösen a szarka fészekzsákmányolása viszont nagy zajjal jár, ami már a madarakat többnyire észre sem vevő lakosság ingerküszöbét is átlépi.

A házi macskák túlszaporodása azért veszélyes, mert ezek a szőrmés kisragadozók a felnőtt madarakra is vadásznak, míg a varjúfélék erre nem képesek.

Ablaknak ütközés
A nagyvárosokban egyre jellemzőbb csupa üveg irodaházak, de a lakó- és társasházak növekvő ablakfelületei az ablaknak ütközés révén jelentős madárelhullást okozhatnak, bár a felmérés óriási volumene miatt nincsenek pontos adataink egy-egy település egészére nézve.

Nem dúvadak, hanem ökológiai láncszemek!
A varjúfélék legnagyobb „bűne”, pontosabban inkább szerencsétlensége, hogy az év egy szakaszában alkalmilag az ember gazdasági érdekeit szolgáló táplálékot (vetés, apróvadak), és a közkedvelt énekesmadarak fiókáit is fogyasztják, a „fészekrablás” pedig az emberek többségének szemében megbocsáthatatlan cselekedet.

Pedig ezeknek a madaraknak a táplálékát túlnyomórészt ízeltlábúak (például a kukoricacsírát rágó drótférgek) és kisrágcsálók teszik ki, melyeket nyílt, legeltetés, kaszálás, nyírás miatt alacsony füvű legelőkön, gyepeken, tarlókon, parkokban, a talajon keresgélve szedegetnek össze, amivel mezőgazdasági hasznot is hajtanak. Aratási, kaszálási időszakban – ingyenes köztisztasági feladatokat ellátva – azért keresik fel a tarlókat, mert itt rengeteg elkaszált állati tetemet, a rovarok és kisebb gerincesek mellett nagyobb falatokat kínáló elpusztult apróvadakat is találnak. Utóbbi okból kifolyólag (hasonlóan az „apróvadirtással” vádolt egerészölyvekhez) az az apróvad, amiről egy-egy dögöt is fogyasztó madárfaj egyede felszáll, az esetek nagy százalékában nem saját zsákmány, hanem talált tetem.

A mókus megítélése is jól példázza, hogy mennyire érzelmi alapon skatulyázzuk be az élőlényeket is. Ez a "kedves és aranyos" állat rendszeresen elfogyasztja az ágak között és az odúkban lévő fészkekben talált tojásokat és fiókákat (mégis kedvelik az emberek).

Az erdei pelék az odúban kotló felnőtt madarat is rendszeresen megtámadják és megeszik (így megsemmisült széncinege fészekalj). Mivel azonban az emberek ezekről nem tudnak, ezek az állatok nem is szerepelnek a "fészekrablók" feketelistáján.

A fészekpredátorok ökológiai szerepüket tekintve nélkülözhetetlen szerepet játszanak az énekesmadarak (és természetesen a varjúfélék) állományszabályozásában azzal, hogy elfogyasztják a nem kellően őrzött tojásokat, a fészekben ülő vagy a rosszul rejtőzködő fészekelhagyó fiókákat. Persze csak akkor, ha a szülők és a környék madárközösségei összefogva, hangos riasztással és közvetlen fizikai támadásokkal nem védik meg ezeket. Természetes körülmények között egyetlen ragadozó állatfaj, így a varjúfélék sem irtják ki a zsákmányállataikat. Mert ha ezek száma bármilyen okból annyira lecsökken, hogy hatékonyan már nem lehet, nem érdemes rájuk vadászni, akkor más táplálékbázisra térnek át.    

A zsákmányállatok nem védtelenek!
Sok emberben az a tévképzet alakul ki, hogy a „szegény” zsákmányállatok teljesen védtelenek és kiszolgáltatottak a „kegyetlen” ragadozóknak. Pedig a dolog pont fordítva érvényesül! Még a legnagyobb, legerősebb predátorok is elsősorban a betegségtől és kortól legyengült egyedeket vagy a nem kellően fürge és életrevaló fiatalokat tudják csak elkapni, mert az életerős példányokat egyszerűen képtelenek legyőzni a saját terepükön.

Széleskörű megfigyelések igazolják, hogy a ragadozók zsákmányolási hatékonysága nagyon messze van a tévesen százszázalékosnak gondolttól, nem ritka, hogy csak minden ötödik-hatodik vagy akár csak minden huszadik-harmincadik rácsapási, támadási kísérlet sikeres! Ez az alacsony hatékonyság megfelelő élőhelyi környezetben különösen markánsan érvényesül a varjúfélék alkalmi fészekpredációja esetén, mert:

• a zsákmányállatmadarak számukra nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthető sűrűbe rejtik a fészkeiket (emlékezzünk, hogy a szajkó kivételével a varjúfélék nyíltvidéki, alapvetően talajon táplálkozó fajok);
• a tojások kiköltése rejtett folyamat, amikor nagyon nehéz a fészkeket felfedezni, amiket ráadásul a kotló madár őriz is;
• a fiókaetetési időszakban a szülők szinte folyamatosan a fészek közelében tartózkodnak, így (például magukat sérültnek tettetve) el tudják csalni a ragadozókat;
• a fészket elhagyó fiókák a környező sűrűben elrejtőzve védve vannak a ragadozóktól, ahol a szülők tovább etethetik őket (ezért felesleges a fiókák többségét "megmenteni" >>)
  
• veszély esetén a madarak riasztó hangjára a környék összes madara odasereglik, és óriási hangzavart keltve, nem ritkán fizikailag is megtámadva a betolakodót, az esetek nagyobb százalékában sikeresen megvédik a tojásokat, fiókákat;
• ez a zajkeltés természetközeli élőhelyeken azért is kedvezőtlen a szarka, dolmányos varjú és szajkó számára, mert odavonzza az ő ragadozóikat is.

Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!

Azt, hogy valójában mennyi énekesmadár él a környezetünkben, legjobban a költési időszak "hajnali éneklés" jelenségének meg- figyelésével lehet felmérni. A felvétel fővárosi elkészítési helyén − amint az a hangok között fel is fedezhető − szarkák is élnek, mégis, legalább öt faj tucatnyi hímje énekel mintegy egy hektáros területen, és rájuk legalább három-négyszer annyi tojó és első költésből származó fiókát kell számítani!

Erkölcsi-etikai problémák
Sajnálatos módon a természettől mindinkább eltávolodó, a természet „működését” egyre kevésbé ismerő és elfogadó lakosság egy része érzékelhetően mind kisebb mértékben tolerálja a madarak jelenlétét. A települési vetésivarjú telepek felszámolása melletti legfőbb indok nem valamiféle gazdasági kár, hanem a hangoskodásuk és az ürülékszennyezésük okozta kellemetlenség. De ma már ott tartunk, hogy az évszázadokon keresztül érinthetetlennek tekintett fehér gólyák, füsti fecskék és molnárfecskék fészkelésével kapcsolatban is a „piszkításuk” miatt háborodnak fel az emberek, aztán közülük többen a tettek mezejére lépve le is lövik ezeket a madarakat, vagy leverik a fészkeiket. Még ennél is elkeserítőbb, amikor azért követelik egyesek a településekre menekült szarkák, dolmányos varjak és szajkók eltávolítását, mert „megeszik szegény kismadarakat” („a rigóimat”), miközben azok „úgy sírnak”!

A madarászok megdöbbentőnek tartják, hogy a vadászok, a halászok és horgászok miért nem fogadják el, hogy egyes fajok a gazdasági érdekszférájukba tartozó apróvadat vagy halat is esznek, és jogosan tiltakoznak az ellen, hogy pusztán anyagi megfontolásból élőlényeket állomány szinten irtsanak. Pedig ha megvizsgáljuk a települési szarkák, szajkók és varjak eltávolítását követelők „érveit”, akkor azt találjuk, hogy ezek mögött már közvetett gazdasági-pénzügyi tényezők sem állnak, pusztán csak arról van szó, hogy érzelmi okokból („a pici madárkák olyan aranyosak”) szeretnék még inkább az elvárásaik szerint alakítani a környezetünket!

A hozzáállás tarthatatlanságát egy másik összefüggésben megvilágítandó, képzeljük el, hogy mit szólnánk ahhoz, ha egy rovarokkal foglalkozó civil szervezet vagy szakmai grémium azért kezdene lobbizni, hogy – különösen a településeken – szorítsuk vissza (akár irtással) a cinegék és mindenféle rovarevő madár állományát, mert azok – a valóságnak megfelelően – „elképesztő kegyetlenséggel, és naponta milliós nagyságrendben öldöklik az ártatlan és gyönyörű lepkéket, és a hasznos pókokat”, melyeket ők annyira szeretnek és védenek?

Az élőlények megbélyegzése, antropormorfizálása (emberi tulajdonságokkal való felruházása), értelmetlen és megvalósíthatatlan átnevelési igénye helyett (mindenki nem ehet füvet vagy mákos tésztát) a feladatunk az, hogy a megfelelő élőhelyi feltételeket biztosítsuk számukra, ahol természetes módon élhetik az életüket.

Mennyibe kerülne a szarkátlanítás, varjútlanítás?
Az MME Központi Irodánk közönségszolgálati telefonszámára egyre több olyan megkeresés érkezik, melyben – vérmérséklettől függően – felkérnek, vagy egyenesen felszólítanak bennünket arra, hogy csináljunk valamit a fővárosi szarkákkal és dolmányos varjakkal, mert a betelefonálók szerint miattuk tűnnek el az énekesmadarak, közülük is elsősorban a fekete rigók. Az igazán szomorú az, hogy ezeknek a fajoknak az irtására, gyakran durva fizikai megsemmisítésére, mérgezésére vonatkozó nézeteket, rosszul értelmezett madárvédelmi megfontolásból, leggyakrabban madárszerető emberek fogalmazzák meg!

Szerencsére a cinegék, rigók eltűnésének veszélye egyelőre nemhogy nem fenyeget, de a leggyakoribb városi bokor- és odúlakó énekesmadarak állományai növekvő tendenciát mutatnak! Mindazonáltal a tisztánlátás érdekében érdemes áttekinteni a feladat nehézségeit és költségvonzatát.

Vadászat
Mivel a lakott területeken − érthető baleset- és zajvédelmi okok miatt − nem lehet vadászfegyvert használni, ez a módszer kiesik a lehetőségek közül.

Befogás
Az élvefogó csapdák megvásárlása (és pótlása), őrzése és szakszerű alkalmazása: a napi legalább egy ellenőrzés, a befogott állatok állatorvosi elaltatása és a veszélyes hulladéknak számító tetemek megsemmisítése összesítve jelentős, egyedenként is több ezer forintos költséggel járna.

Fészkek eltávolítása
Mivel a szarkák és a varjak a legmagasabb fák legnehezebben megközelíthető (nem mászható), csúcsi ágai közé építik a fészkeiket, ezeket a Tűzoltóság nagynyomású sugárcsöveivel lehet leveretni (a települési vetésivarjú telepek esetében alkalmazott módszer, amit a védettségük miatt engedélyeztetni kell), vagy emelőkosaras daruskocsival megközelíteni és leszedni. A szarka és a dolmányos varjú nem telepesen fészkel, így ezt a munkát egyesével, gyakran nehezen járható helyeken, akár útlezárást is igénybe véve kellene elvégezni. Ráadásul ez a módszer önmagában alkalmazva teljesen hatástalan, mivel a madarak szinte azonnal új fészket építenének a megsemmisültek helyett, ezért a siker érdekében a madarakat is be kellene fogni.

Dolmányos varjú ...

... és szarka fészke a fővárosban. Mindkét fajra jellemző, hogy nehezen megközelíthető magasságba építik fészkeiket.

Ráadásul ezek (szarkafészkek) rendkívül stabil, ...

... és nagy építmények, melyeket szinte lehetetlen a fa megcsonkítása nélkül eltávolítani.

Ha a jelentkező költségtételeket (anyag, eszköz, bér és járulékok stb.) összeadjuk, akkor egyetlen pár és a fészkük eltávolítása is akár százezer forintos tételt jelenthet, ami a főváros esetében valószínűleg százmilliós nagyságrendű összegre rúgna.

Ráadásul mivel az urbánus környezetet kedvelő madarak életfeltételei (maguk a városok) nem szüntethetőek meg, a megüresedő helyekre újabb és újabb madarak települnének be, tehát tartós eredmény – elvileg – csak a beavatkozás folyamatos fenntartásával lenne elérhető. Ki, miből (és miért) fizetné ezt meg?

Az MME nem madárrendőrség!
A települési szarkákkal, dolmányos varjakkal és szajkókkal együtt élő énekesmadár-állományok stabilitása jelenleg nincs veszélyben. Ezért az MME nem támogatja és természetesen nem is vállalja fel − erre egyébként képesek sem lennénk − a tápláléklánc természetes és nélkülözhetetlen részét képező részben fészekpredátor fajok irtását. Szakmai álláspontunk szerint a zsákmányállatfajok (melyek maguk is lehetnek fészekpredátorok) állománystabilitásának fenntartásához nem a ragadozóikat, nem a varjúféléket kell üldözni, hanem a kertekben, parkokban (és természetesen a külterületeken is) kell biztosítani a természetes búvóhelyeket, mindenekelőtt a kiterjedt, sűrű bokrosokat, ahol a fészkek és a fészket elhagyó fiókák is kellően rejtve tudnak maradni (Madárbarát kert növényei >>).

Jó példák a fővárosban. A parkokban (Margitsziget), kertekben és köztereken rengeteg olyan cserjefaj telepíthető, melyek virágzáskor még inkább díszítenek, és nem elhanyagolható módon menedéket kínálnak ...

Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!

... az énekesmadaraknak (fülemüle). Ott, ahol ilyen sűrű aljnövényzetfoltok is vannak, a kisebb testű zsákmányállat madarak dinamikus egyensúlyban tudnak együtt élni a szarkákkal, varjakkal és szajkókkal, mert a fészkek jól elrejthetőek, a fiókák pedig a ragadozók által megközelíthetetlen helyekre tudnak bújni (Fotók, videó: Orbán Zoltán).

Mindenki számára adott a beavatkozás lehetősége!
Nem védett fajok esetében (a varjúfélék között ilyen a szarka, a dolmányos varjú és a szajkó), az állatvédelmi rendelkezések betartása mellett, bárkinek joga van felmászni a fákra vagy daruskocsit bérelni, leszedni vagy leszedetni ezeknek a fajoknak a fészkét, befogni és lealtattatni a fiókákat és a felnőtt egyedeket. Az, hogy ez a beavatkozás miért és mennyiben hatásos vagy hatástalan, a korábbiakban írtunk. Fontos azonban tisztában lenni azal, hogy ezeknek a beavatkozásoknak a költségeit, erkölcsi és közösségi kapcsolati terheit, következményeit mindenkinek magának kell felvállalnia, ezt az MME nem tudja és nem is akarja felvállalni!

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

Köszönjük!

Orbán Zoltán