2016.09.09

Magyar iskola egy nemzetközi madarász programban

Becsengetéssel kezdődik a nap a gyáli Ady Endre Általános Iskolában. Mint minden más iskolában, a szünetek alatt itt is nagy a sürgés-forgás, labdapattogás, kurjantások, vidám nevetés zaja hallatszik. 

Tavasszal azonban az örömteli gyerekzsivaj mellett egy másik hang is megjelent az iskolaudvaron: az Afrikából érkező molnárfecskék csivitelése. A fecskék szerencsére nem vonták el a diákok figyelmét  a tanulásról, sőt a gyerekek inkább új ismeretekkel gazdagodhattak általuk.  

Szabó Viktória, rajztanár 4/A osztályának 30 diákja rengeteget tanult a fecskék életéről. A tanárnő fontosnak tartja, hogy a gyerekek megismerjék a természet szépségeit, így a szabadban tartott órák során közelről figyelhették meg a madarakat, de a rajz- mellett, ének- ,olvasás-, fogalmazás- és környezetismeret órákon még többet megtudhattak a fecskék fészkelési, táplálkozási és vonulási szokásairól.


Molnárfecske igyekszik a fészkéhez (Fotó: 4/A osztály a gyáli Ady Endre Általános Iskolából). 

 

Az iskola eresze alatt 10-12 fecskefészek sorakozik egymás közelében. A madarak tavaszi érkezésüktől kezdve serényen tevékenykedtek. A fészeképítés, majd később a fiókák etetése állandó mozgásban tartotta a felnőtt madarakat, így nem volt könnyű dolguk a diákoknak, amikor a fecskék fotózásával, vagy rajzolásával próbálkoztak. Több tanuló nevezett festményével a Tavaszi madárles program rajzpályázatára is, hiszen idén a program kiemelten foglalkozott a fecskék életével.   

A Tavaszi madárles egy nemzetközi  program, mely hazánkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezetésével kerül megrendezésre. A program fő célja, hogy felhívja az ifjabb korosztály figyelmét a természetvédelemre, ezen belül is különös tekintettel a vonuló madarak védelmére. A Tavaszi Madárles program 2006-ban indult Európából a BirdLife International megbízásából. A programhoz hamarosan Közép-Ázsia is csatlakozott, majd 2012-ben már Afrika gyermekei is bekapcsolódtak a vonulás nyomon követésébe.

A program során Európában február elejétől június végéig követik a gyerekek a madarak tavaszi vonulását.  Az idei évben a programzáró nemzetközi sajtóközleményt a magyarországi Ady Endre Általános Iskola szolgáltatta Gyál városából, így a 4/A osztály tanulóinak lelkesedéséről Európa-szerte olvashattak az érdeklődők.

Örülünk, hogy az iskolai nyüzsgés nem zavarja a fecskéket, hiszen lehet, hogy sok gyerek számára ezek a madarak jelentik az első ablakot a természet megismerésére.