Társadalmi változások állnak a téli gyöngybagoly probléma hátterében! - válasz az olvasók és a média kérdéseire

 2010. február 6.

A 2010. február 1-én íródott baglyos hírünk után több kérdés is érkezett hozzánk azzal kapcsolatban, hogy miért okozhat most gondot a nagy hó és hideg a baglyoknak - különösen a gyöngybaglyoknak -, hiszen amióta a világ a világ, mindig voltak ilyen "igazi" szánkózós-csikorgós telek.

A felvetés jogos, és sajnálatosan jó lehetőséget kínál arra, hogy végiggondoljuk: az egyre több társadalom- és természettudós által veszélyesnek ítélt mértékű és irányú társadalmi és gazdasági átalakulás olyan nagyságrendű, hogy ezt már a madár- és egyéb állatfajok krízisének indikátorhatása is jelzi!

A hagyományos életmódú falu az ember mellett több madárfaj otthonává is vált az évezredek alatt.

Mennyire természetes egy megszokott élőhely?
Alapvető és hirtelen változásoktól mentes környezetben az élőlények közép és hosszú távon jobban, megváltozó körülmények között viszont egyre kevésbé tolerálják az időszakos szélsőségeket, amire sajnálatosan "jó" példát mutatnak a 2010. év madarai - a fecskék, de a lehetséges bagoly krízisre felhívó írásunkban említett gyöngybaglyok is.

Ennek a fajnak a hazai, és jelentős részben az európai állománya is városiasodott környezetben él: a templomok, középületek, magtárak stb. padlásterében költ, és a településeken, illetve a határos külterületeken vadászik. Ez az urbanizáció évezredek alatt, lassan alakult ki, így a madarak hozzászokhattak a lakott területek nyüzsgő környezetének hátrányaihoz, hogy kihasználhassák az ezeket jelentősen ellensúlyozó előnyöket. Az ember közelébe költözés legfontosabb hozadéka a települések kínálta táplálékbőség (különösen télen) lehetett. A lakosság túlnyomó többsége agrárfalvakban és mezővárosokban, alapvetően földművelés- és háztáji gazdálkodás központú környezetben élt.

A baromfiudvarok, az istállók, a majd' minden portán megtalálható falusi udvar a legzordabb téli időszakban, tehát a mostanában is tapasztalható magas "hóállásban" és hidegben is biztosította a folyamatos és zavartalan kisemlős és veréb táplálékot:

• A jószágok közelében: az ólak, a téli alom és takarmány széna- és szalmakazlai, a komposzt és a trágyarakások alatt vígan éldegélt az ősszel a hideg elől ide húzódó, de éppen a baglyok által is kordában tartott egérnép.
• Bőven rendelkezésre állt a kisemlősök mellett alternatív táplálékot jelentő, ugyancsak az ember közelében élő házi és mezei veréb állomány is, melynek éjszakázó csapataiból ki-kiemelhettek egyet-egyet a baglyok.
• A gazda számára létkérdés volt, hogy a lehullott havat eltakarítsa a portáról, a baromfiudvarról, amit az otthon tevékenykedő háznép és a fogatolt lovak tovább tapostak, így a településen élő gyöngy- és erdei fülesbaglyok, kuvikok mindig találtak olyan hómentes foltokat, ahol eredményesen vadászhattak a disznóólnál, az istállónál, a baromfietetőnél táplálékot kereső kisemlősökre.
• A lovak és tehenek települési istállói nem csak a rágcsáló utánpótlás kimeríthetetlen bázisai voltak, de a meleg testek felfűtötte jószágállások fagymentes vadászterületet és pihenőhelyet jelentettek a gyöngybaglyoknak és kuvikoknak, ahova a hideg padlásokról akár ideiglenesen be is költözhettek a legkeményebb téli napokban.
• A faluszéli, külterületi sertés- és marhatelepek, birkahodályok rövid, néhány km-es repülést követően alternatív, kimeríthetetlen vadászterületet kínáltak.
  
• A rágcsálók túlszaporodását biológiailag semleges módon: házi macskákkal, kotorékkutyákkal, betanított menyétfélékkel, illetve változatos működésű mechanikai csapdákkal oldották meg, de besegítettek a települési baglyok is. Nagyon fontos, hogy a cél nem a tökéletes rágcsálómentesség elérése, hanem az állomány kordában tartása volt.
• A tetők és templom toronysüvegek lezárása szinte ismeretlen volt, ezért a madarak bőven találtak maguknak fészkelő- és pihenőhelyet.    

Ezek azok a vitathatatlan előnyök, melynek köszönhetően néhány madárfaj a közelünkbe költözött, és napjainkra egyedüli élőhelyévé a településeink nyújtotta másodlagos "természetes" környezet vált.

A még néhány évtizede is országszerte elterjedt háztáji- és haszonállat tartás komplex módon kielégítette számos madárfaj: így a kuvik, a gyöngybagoly és a füsti fecske élőhelyigényét.

Csakhogy sok évezred után a világ természeti és társadalmi viszonyai - nagyjából az ipari forradalommal kezdődően - evolúciós léptékkel mérve hirtelen megváltoztak. A társadalom működési alapegységének tekinthető hagyományos család és szerveződési alapegységének tekinthető falu a nyugati típusú fogyasztói társadalmakban felbomlóban van vagy felbomlott, sok helyütt szinte felrobbant. A magyarországi átalakulás, a hagyományosnak és emberarcúnak tekinthető kistelepülési életmód ellehetetlenülése az 1990-es rendszerváltást követően gyorsult fel; a számos ok közül néhány markánsabb:

• A globális piaci szabályok érvényesülése, a támogatási és felvásárlási rendszer átalakulása következtében összeomló agrárium.
• Drasztikusan csökkenő, sok helyütt teljesen felszámolódó háztáji gazdálkodás és -állattartás, ezzel párhuzamosan a falusi munkanélküliség megjelenése, a kistelepülési lét kilátástalansága, ellehetetlenülése, az ebből következő elvándorlás, elnéptelenedés, elöregedés.
• Agglomerációs hatás, melynek keretében egyrészt a falvak lakói a nagyobb városokba (egyedüli munkahelyekre) járnak dolgozni (ezért sincs idejük gazdálkodni), másrészt a városi lakosság mind nagyobb mértékben, menekülésszerűen költözik falura, létrehozva az élhetetlen bolygó-falut, ahova a lakosság egyre nagyobb része csak aludni jár.
  
  

Az így átalakuló hagyományos, jól bevált, működő, fenntartható életmódot feladó kistelepülések tartalmas közösségi, és működő gazdasági kapcsolatok nélküli szocio-ökonómiai képződmények. Jellemző példája ennek a második falurombolásnak, hogy a betelepülő városi lakosság egyre több helyen emel kifogást a megszokott falusi élet elemeivel szemben, egyre gyakrabban hallani olyan feljelentésekről, ahol a felperes "károsultak" (a városi "gyüttmentek"): a hajnali kakasszót, a tehénbőgést, a disznóröfögést, a trágya szagát kifogásolják. Odáig jutottunk, hogy ma már rádióműsorban büszkélkedik egy mezőváros polgármestere a lótartást megtiltó önkormányzati rendeletről!

Az idilli kép mögött nem látszik az elkeserítő valóság. Ebben a néhány száz lakosú völgységi (Baranya-megye) zsákfaluban az ökoturizmusra építő településfejlesztés szolgáltatáskínálatának összeállításakor alapvető nehézséget okozott működő háztáji gazdaság bemutatása, mert a faluban egy ló található, lakott disznóól és tehénistálló már nincs is!