2017.02.20
Budapesti Helyi Csoport

Sikeres élőhelykezelési akció a Tétényi-fennsíkon

2017. február 18-án, 7. alkalommal került megrendezésre a Tétényi-fennsík élőhelykezelése.

A fő feladat a túlszaporodott cserjék-nagyrészt galagonya bokrok-visszaszorítása, hogy a sztyeprétek és száraz gyepek visszakaphassák régi arculatukat. Mielőtt elkezdődött volna a munka, Bajor Zoltán és Korda Márton köszöntötte a segítőket, és rövid tájékoztatást tartott a terület értékeiről, a munka hasznosságáról és lényegéről. Ezek után szétosztottuk a védőkesztyűket és a ponyvákat és indulhatott a munka. A hűvös, ködös idő ellenére nagyon sok segítő volt jelen és szánta rá a szombat reggelét, hogy segítsen ezt a ritka élőhelyet újra, régi pompájában tudni. A gépekkel kivágott cserjéket az önkéntesek ponyvákra pakolták, majd a gyepterület szélén lepakolták ezeket. Kiemelt jelentőségű ennek a területnek a kezelése és karbantartása, mert olyan ritka növényfajok is élnek itt, amelyek csak ezen a területen találhatók meg.
Az önkéntesek, ha elfáradtak, megéheztek, megszomjaztak, bármikor visszatérhettek a bázishelyre, ahol finom szendvicsek és forró ital várta őket. Délben, pihenés gyanánt, egy kis madárgyűrűzési bemutatóval is kedveskedni tudtunk a segítőknek, Ócsai Péter közreműködésével. Sajnos a hideg idő miatt nem tudtunk sok madarat fogni, de a közösség nagy kedvence, az őszapó bemutatásával mindenkit kárpótolni tudtunk.
A cserjeirtás közben egy kisebb csapat útra kelt Bajor Zoltán vezetésével, hogy kihelyezzünk néhány vércse odút a környékre. Többször is megfigyeltek rendszeresen a területen táplálkozó vörös vércséket, azonban egy sem költött itt, megfelelő odú hiányában. Reménykedünk, hogy idén már megjelennek az első itt költő egyedek is.
A munka, délután 2-3 körül ért véget. Ez alatt a pár óra alatt is hatalmas változáson ment keresztül a terület a sok önkéntes segítőnek köszönhetően.


A program végrehajtását a természetvédelmi vagyonkezelést ellátó Fővárosi Önkormányzat engedélye teszi lehetővé.
A projektet a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja támogatja!


A Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület részéről Korda Márton ismertette a feladat céljait és folyamatait (Fotó: Nagy Ingrid)


Bajor Zoltán a munkaszervezési feladatokról beszélt, illetve a munkavédelmi szabályokat ismertette (Fotó: Nagy Ingrid)


Több mint 70 önkéntes segítette a munkát! (Fotó: Nagy Ingrid)


A nap során 5 db vércse költőláda is kihelyezésre került. (Fotó: Nagy Ingrid)


Őszapók (Fotó: Nagy Ingrid)


Fenyvescinege (Fotó: Nagy Ingrid)