2019.11.18
Budapesti Helyi Csoport

Őszi túra Dinnyésen

November közepén mindig sok vadlúddal lehet találkozni a Dinnyési-fertőn. A kérdés sokszor leginkább az, hogy lehet-e őket jól látni. Sokszor az erős szél, sokszor a köd a nehezítő körülmények. Ezen a napon felhős volt az ég, de teljes szélcsend segítette a túra sikerességét. 
 

Mindössze egy rövid eső zavarta meg a kirándulást, így a kellemes időjárás nagyon jó lehetőséget biztosított a madarak megfigyelésre. Az első érdekessebb madár a fenyőrigó volt, amely egy közel 200-as csapatban mutatkozott. Hosszasan ültek az akácokon, majd tovább indultak a közeli gyepekre, szántókra táplálkozni. A tóhoz közeledve egy nagyobb bokron egy fiatal rétisas tünt fel, amelyet a csapatunk minden tagja meg tudott figyelni. A nagyobb vadlúd gyülekezőhelyeken nem ritka látvány manapság a faj, hiszen kiváló táplálékbázist nyújtanak számukra az ott tartózkodó közepes vagy nagyobb testű madarak. Sétánk közben folyamatosan érkeztek libacsapatok. A legnagyobb számban nagy lilikeket láttunk, a nyári ludak ilyenkor már csak pár százas mennyiségben vannak jelen. Dél fele tetőzött a tóra pihenni érkező madarak mennyisége, becsléseink szerint 15 000-en biztosan lehettek. Teleszkóppal felszerelkezett önkénteseink igyekeztek alaposan átnézni a csapatokat, amely munka sikeres volt: összesen 4 vörösnyakú ludat, 1 apácaludat láttunk és az utóbbi években nagyon megritkult és új nevet kapott tundralúd egy példányát is megtalálták.  A fertőn nagy számban mozogtak récék, elsősorban fütyőlő, kendermagos, tőkés, csörgő és kanalasrécék. A gázlómadarakat néhány nagy kócsag és szürke gém képviselte. A távolban kis csapat kárókatona ült a bokrokon, hozzájuk csatlakozott egy fiatal barna rétihéja is. Megérkeztek a kései vonulónak számító havasi pityerek és csízek is.
Köszönjük a túravezetést lelkes önkénteseinknek!


Csapatunk (Fotó: Mecseki Attila)


A tömeg (Fotó: Mecseki Attila)


Fiatal nagy lilik (Fotó: Lendvai Csaba)


Egy másik szelid fiatal nagy lilik (Fotó: Lendvai Csaba)


Vörösnyakú ludak (Fotó: Mecseki Attila) - középtájon kell őket keresni


Tundralúd (Fotó: Mecseki Attila) - előtérben a sötét alapszínű, sötét csőrű egyed


Apácalúd (Fotó: Mecseki Attila)


Felrepülő csapat (Fotó: Lendvai Csaba)